A jövendölés megmutatja, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint mi várható!

A számmisztika eredete

numerológia vagy számmisztika számokkal foglalkozó ezoterikus rendszer. Alapvetése, hogy a számok nem csak mennyiségi, hanem minőségi mutatóval is rendelkeznek. Minden egyes számhoz jelentést társít.

A mai numerológiai nézetek Püthagoraszt jelölik történelmi kiindulópontként. Hamvas Béla a következőképp ír:

„Kétségtelen, hogy mint a bolygók keringését az égen, az emberek sorsát a földön a számok irányítják. Minden testnek, alaknak, formának, ábrának végső fokon valamely számviszony felel meg. Püthagorasz a számoknak a látható világban megjelenő viszonylatait kereste. Több olyan felfedezést tett, amely a matézis és a geometria közvetlen határán áll.”

A numerológia egy a sok rendszer, tradíció vagy hit közül, mely a számok és a fizikai objektumok vagy élő dolgok közé állít misztikus/ezoterikus kapcsolatot.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

Mit mutat meg a számmisztika?

A sorsszámunk megmutatja, milyen az életutunk, mi az, amit teljesítenünk kell, hová tartunk, milyen célok köré épül életünk.


A névmisztika segítségével azt is mellé tudjunk tenni, ahogyan mi ebben az életútban megjelenünk: tulajdonságaink, belső vágyaink, külső visszatükröződéseink alapján.

A számmisztikai elemzés abban segít, hogy egybeilleszti a kettőt, ahogyan ez a két fő vonás megjelenik életünkben, és világossá teszi, miért olyan nehéz, vagy miért olyan egyszerű megtennünk dolgokat. Ha pl. nevünk rezgései ellentétesek a küldetésünkkel, ezek nemigen segítik egymást, de ezt húztuk a pakliból, ezzel kell élnünk.
Viszont ennek tudatosítása már segít, hogy dolgozhassunk rajta, és kialakíthassuk az életút teljesítéséhez szükséges készségeket, de mindenképpen egy olyan megértést ad, amely segítségével elfogadhatjuk helyzetünket. A fejlődés útjára csak az léphet, aki tudja, mit szeretne önmagában fejleszteni, és miért… Ebben segít a komplex számmisztikai elemzés.
Emellett fontos döntések meghozatala előtt a leghasznosabb segítség lehet. Pl. lakásvásárlás előtt a megvételre kínált lakás címéből kiszámolhatjuk annak számát, vagy egy új párkapcsolat kialakulásakor a partner születési és névszámát, vagy ha egy új állást kínáltak, annak betűinek számát (betűk számértékét lásd lejjebb, a névszámnál!), vagy orvos választásánál stb. A kapott számokat összevetve saját születési vagy névszámunkkal könnyedén megtudhatjuk, mennyire lesz szerencsés számunkra az adott választás.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

A születési szám (sorsszám)

A születési dátum számjegyeit egyjegyűre redukálva olyan számot kapunk, mely útmutatóul szolgál az életben vállalt feladat ellátásához, csakúgy, mint az asztrológia zodiákus jegyei. A módszer lényege a teozófiai számösszeadás, ami egészen addig adja össze a számjegyeket, ameddig az egyjegyű számot eredményez.

1977. 10. 27 → 1+9+7+7+1+0+2+7 = 34 → 3+4 = 7

Az ilyen módon a születési dátumból kapott szám 1 és 9 között lehet

A sorsszámok jelentése

Ha a Sorsszámod: 1.

Az 1-es szám a Napot jelzi. Ez a szám képvisel mindent, ami kreatív, egyedi és pozitív.
Nagyon sok benned az életerő, és az energia, szeretsz élni és megmutatni magadat a világnak. Szerencsés vagy, hiszen vezetői képességekkel rendelkezel, és meg van hozzá a kellő önbizalmad, hogy folyton új dolgokat teremts – nem torpansz meg az első akadálynál. Büszke vagy, fontosak számodra a külsőségek, sokat adsz a látszatra. Szereted, ha az emberek felnéznek rád, hajlamos vagy az életet játéknak tekinteni. Ha felbukkan egy probléma az életedben, akkor nem dugod a homokba a fejedet, hanem törekszel arra, hogy minél előbb megoldást találj rá. Munkahelyeden vagy bármilyen csoportban előbb utóbb vezető pozícióra teszel szert, és ezért előfordul, hogy irigyek rád az emberek, akár magányosnak is érezheted magadat emiatt. A lelki szabadság és a célok megvalósítása iránti igény motivál. Az elsődleges célod az, hogy megtanuld, hogyan lehetsz minden tekintetben, de főleg anyagilag és érzelmileg független másoktól.

Az 1-es életútszámú emberekben általában megvan az a képesség, hogy nagy vezetők legyenek, de sokszor csúfos kudarcot vallanak, ha csapatmunkáról vagy együttműködésről van szó. Emiatt nagyszerű vállalkozók, szabadúszók, parancsnokok, katonatisztek, vezérigazgatók és producerek.
Az 1-es életútszámmal rendelkezők általában életük kétharmadát azzal töltik, hogy a mások által rájuk kényszerített érzelmi és anyagi béklyókat lerázzák magukról. Általában saját maguk alakítják a sorsukat, a saját útjukat járják, és az árral szemben úszó lazacokhoz hasonlóan sok akadályt kell leküzdeniük, mielőtt célba érnek. Ezek az újító és feltaláló emberek végül általában jobbá teszik a világot valamilyen módon.
Az 1-es életútszámmal rendelkező emberek általában erős motivációval, lelkesedéssel, kreativitással és inspirációval vannak megáldva. A legtöbbjük fizikailag egészségesebb és lelkileg erősebb, mint az emberek többsége.
Jó kinézetüket, energikusságukat és életszeretetüket csodálják mások. Emellett ellenálló-képességük és összeszedettségük is csodálatot kelt másokban.
Azonban az 1-es életútszámmal rendelkezők néha önteltek, erőszakosak és törtetők is lehetnek. Az agressziójukat és az ambiciózusságukat sokszor ellenségességnek és önzésnek gondolják mások. Az 1-es életútszámmal rendelkezők nagy részének kemény leckéket kell megtanulnia élete során a jó időzítés és a tapintat értékéről.
Sokan azok közül, akik kapcsolatot szeretnének kialakítani egy 1-es életútszámú emberrel, nem bírják elviselni az 1-es életútszámú ember erős ambícióját és társadalmi előre menetelét, mert ez azt mutatja számukra, hogy az 1-es életútszámú ember minden áron sikeres “főként anyagilag sikeres ” akar lenni.
Hajlamosak tárgyaknak tekinteni az embereket, birtokolni őket, valamint irigyek és megszállottak. Emellett a hűtlenségtől sem riadnak vissza, ha az előmozdíthatja a karrierjüket.

Az útjukról letért 1-es életútszámú emberek gyakran mentálisan beteg partnerekkel alakítanak ki egészségtelen kapcsolatot, és a végletekig ragaszkodnak ehhez a kapcsolathoz. Ha 1-es az életútszámod, és hasonló helyzetben vagy, akkor ez biztos jele annak, hogy nem a jó úton jársz afelé, hogy beteljesítsd az életcélodat, és elégedett legyél az életeddel.

Problémád:
Azt gondolod, hogy nem vagy elég tökéletes. Hajlamos vagy állandó elégedetlenségben élni, mert folyton jobbat és többet akarsz, néha erőszakosan törekszel a világ tökéletesítésére. Meg kell tanulnod elfogadni a világot olyannak, amilyen, és belátni, hogy minden tökéletes: te magad is.

Vigyázat! Amit leginkább nem érzünk problémának, sokszor pontosan azzal van a legnagyobb gond – inkább elfojtjuk és tudatalattinkba száműzzük, mert nem akarunk szembesülni vele, hiszen nehéz megélni és változtatni rajta.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha Sorsszámod: 11->2.

Ez az első mesterszám. Mestertanuló, idealista vagy, aki mindig az igazságot keresi. Kész a tanításra, az oktatásra. Sokan igénylik és elfogadják a véleményedet. Fanatizmusod olykor viszont fárasztóan hat a környezetedre. Legyél türelmesebb, próbáld jobban megérteni őket, ha azt akarod, hogy kapcsolataid tartósak legyenek. Kitűnően tudsz hatni az emberekre. Életben tudod tartani mások álmait és reményeit, ezért fontos vagy környezeted számára.
A 11-es életútszám a spirituális megvilágosodással áll kapcsolatban. A 11-es életútszámmal rendelkezők gyakran a többi embernél sokkal jobban megértik és ismerik a metafizikát.
A 11-es életútszámúak hajlamosak végletekben bővelkedő életet élni. Ahhoz, hogy megtalálják a racionális és az irracionális közötti egyensúlyt, gyakran a legvégletesebb vallásokhoz vagy kultúrákhoz fordulnak. Ezek az avantgárd és képzelgő emberek nagyszerű tanítványok, látnokok, misztikusok, gyógyítók, tanárok, írók, zenészek és művészek lehetnek.
A 11-es életútszámmal rendelkezők gyakran mindent feláldoznak az okkult vagy metafizikai tudás megszerzése érdekében. A tanulás iránti vágyuk miatt szektákhoz vagy egyházakhoz csatlakozhatnak. Amikor bajba kerülnek, akkor szerencsére nagyfokú rugalmasságról tesznek tanúbizonyságot.
A 11-es életútszámúak a karrierjükben igazi kaméleonok tudnak lenni. Sokan közülük úgy próbálgatják a különböző foglalkozásokat, mint mások a ruhákat. A furcsa az, hogy ezekben a gyorsan megtanult szakmákban is sikeresek, bármik is legyenek azok. Sokan közülük egyszerre két foglalkozást is űznek, amik éles ellentétben állnak egymással. Általában 11-es lélekszámú az, aki nappal bankigazgató, éjjel pedig kártyajós.
A 11-es életútszámúak azonban akkor töltik be a legjobban életcéljukat, ha tanítók vagy tanácsadók lesznek. A legtöbb 11-es életútszámmal rendelkező ember tudat alatt nagyon képzett gyógyító, és sokszor meggyógyítanak másokat az érintésükkel vagy a szavaikkal.
A 11-es életútszámúakkal azonban előfordulhat, hogy túl sokat követelnek maguktól vagy másoktól. Sokan közülük sérült gyógyítók, akik életük egy szakaszán olyan megrendítő élményben részesültek, amely miatt a spiritualitás felé fordultak. Azonban ezzel a negatív élménnyel általában rengeteg mérgező érzés és súlyos önkritika járhat együtt. Sok 11-es életútszámú embernek egy egész élet kell ahhoz, hogy megszabaduljon ezektől a terhektől.
A 11-es életútszámmal rendelkezők nagyon ideges természetűek, és hajlamosak az olyan betegségekre, amelyeknek két oldaluk van, mint például a mániás depresszió vagy a skizofrénia. Az álmodozásra való hajlamuk miatt lehet, hogy csak sok idő elteltével ébrednek rá az igazi életcéljukra. Sőt, a 11-es életútszámúak gyakran nagyon későn érnek, és csak a 40-es éveikben kezdenek el azzal foglalkozni, amit igazán szeretnek.
A 11-es életútszámmal rendelkező ember onnan tudhatja, hogy letért az útjáról, ha mindig nagy dolgokról álmodozik, de semmit sem tesz az álmai elérése érdekében. Ez azt jelenti, hogy nem halad, hanem megragadt a felvilágosodás képzelgő szakaszában.

Problémád:
Nem tudsz nemet mondani, mert óriási megfelelni akarás van benned. Mindig azt figyeled, hogy szeretnek-e eléggé. Hinned kell abban, hogy legalább olyan értékes ember vagy, mint a másik.

Vigyázat! Amit leginkább nem érzünk problémának, sokszor pontosan azzal van a legnagyobb gond – inkább elfojtjuk és tudatalattinkba száműzzük, mert nem akarunk szembesülni vele, hiszen nehéz megélni és változtatni rajta.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha a Sorsszámod 3.

A hármas szám a Jupiternek felel meg, ez a kezdete mindannak, amit úgy nevezhetnénk: a háromtól 9-ig terjedő fő erővonalak egyike. Hihetetlen gyors az észjárásod, nagyon jól és hihetetlen sokat tudsz beszélni. Nyitott vagy, szereted a változatosságot és igényled is: nem bírod a monoton tevékenységeket. Bár sokoldalú vagy, és sok minden érdekel, hajlamos vagy a felületességre: mindenhez csak egy kicsit konyítasz. Érdeklődő, kíváncsi vagy, és szeretsz színes ruhákban járkálni, a telefonodtól elválaszthatatlan vagy. A legjobb, ha olyan foglalkozást választasz, ahol sok emberrel találkozhatsz. Nagy hatással vagy a másik nemre, a szavakkal varázsolod el azt, aki tetszik neked. Türelmetlen vagy, hajlamos arra, hogy párhuzamosan több dolgot is csinálj, és így van ez a párkapcsolatokkal is: nem éppen vagy hűséges. Sokszor álarcot viselsz, és szerepet játszol, ezért nehéz kiismerni.
Eleven ember vagy, aki életútja gyakran művészi elismertséghez vagy társadalmi népszerűséghez vezet. Nagy szórakoztatói is vagy.
A 3-as életútszámú emberek addig nem elégedettek, amíg kiváló képességeiket valahogyan el nem ismeri a nyilvánosság. A 3-as számú életutat a szépség, az izgalom, a különcség és a társadalmi népszerűség jellemzi. Ezek a különleges, kifejező személyiségek gyakran könnyen lesznek híresek és sikeresek.
Az ezzel az életútszámmal rendelkezők emellett általában meleg, karizmatikus személyiségek, és hihetetlenül erős az önmagukba vetett hitük és az optimizmusuk. Vonzó megjelenésük gyakran rabul ejti mások képzeletét, és nagyszerű múzsák és modellek válhatnak belőlük.
A 3-as életútszámmal rendelkezők gyakran szellemes vagy költői emberek, és emiatt nagyon szórakoztató beszélgetőpartnerek. Emellett nagyon jól ismerik és értik az emberi természetet, tudnak másokra figyelni, és nagyon jól megértik mások érzelmeit és szükségleteit.
A 3-as életútszámúak nagyszerű szakácsok és házigazdák, és nagyon kifinomult az ízlésük a divatban és a lakberendezésben. Rengetegen keresik a társaságukat, mert az emberek fizikailag és lelkileg is nagyon szépnek találják őket.
A 3-as életútszámmal rendelkezők általában nagyon makacsak, és mindig nyerni akarnak, bármi is legyen a siker ára. Szokatlanul erős állóképességük és életerejük miatt a legtöbb embernél sokkal könnyebben viselik az élet nehézségeit és a kudarcokat. Ezek a nehézségek általában anyagi vagy romantikus természetűek, mivel idealizmusuk és spontaneitásuk miatt hajlamosak rossz döntéseket hozni.
Ennek ellenére a 3-as életútszámú emberek általában szerények, és képesek arra, hogy őszinték legyenek saját magukkal a kudarcaikkal kapcsolatban.
A 3-as életútszámmal rendelkezők akkor térnek le az életútjukról, ha feladják az álmaikat és a tehetségüket. Sokan közülük az alkohol, a gyógyszerek vagy a kábítószerek rabjává válnak, hogy így meneküljenek el állandó inspirációjuk folytonos hangja elől.
Ha 3-as az életútszámod, de személyes problémák miatt nem állsz a reflektorfényben, akkor fel kell ébredned, és követned kell az álmaidat. Erőtől duzzadó személyiséged messzebb vihet el téged, mint ameddig mások eljutnak, főleg akkor, ha megengeded magadnak, hogy fókuszáld az energiáidat és a képességeidet.

Problémád:
Nagyon félsz, hogy nem vagy elég népszerű, ezért hajszolod a sikert, és messziről elkerülöd a kudarcgyanús helyzeteket – ez motiválja minden tettedet. A népszerűségért képes vagy feláldozni a mélyebb érzelmeket és kapcsolatokat. Meg kell tanulnod, hogy az életben van fontosabb, mint a népszerűség, és akkor javulni fog a párkapcsolatod.

Vigyázat! Amit leginkább nem érzünk problémának, sokszor pontosan azzal van a legnagyobb gond – inkább elfojtjuk és tudatalattinkba száműzzük, mert nem akarunk szembesülni vele, hiszen nehéz megélni és változtatni rajta.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha Sorsszáma: 4.

Rendkívül nagy a logikai képessége, és hihetetlenül tud koncentrálni arra, amit csinál. Jellemző rá a stabilitás, és sokszor konzervatív szemléletű. Ha egyszer valami bevált, akkor nagyon nehezen átváltani egy új dologra, el sem jut odáig, hogy kipróbáljon valami mást. Becsületes és mértéktartó, nem könnyen veszíti el a fejét. Arisztokratikus a megjelenése, szereti az elegáns ruhákat. Ruhája mindig kifogástalan. Kemény és határozott. Azt fogadja el, amit maga is megtapasztalt, nem nagyon hisz abban, amit nem talál logikusnak vagy racionálisnak. Szeret önállóan dolgozni, és mindig vállalja a felelősséget azért, amit csinált.
Felelősségérzet, megbízhatóság jellemzi, munkáját jól végzi, példamutató a környezete számára. Szereti a nehézségeket, a kihívásokat. Ennek következtében egyre erősödik, s csak azt fogadja el, amiért valóban megdolgozott. Jó és szorgalmas dolgozó, összpontosító képessége fejlett, semmit sem hagy félbe. Nagyon fontosak tartja a belső fejlődést, rendszerezett. Próbáljon meg kicsit lazítani, feloldódni!
A 4-es szám jegyében születetteknek határozott, saját jellemük van. Mindenki máséval ellentétes nézőpontból látszanak mindent szemlélni. A vitákban mindig az ellentétes oldalra állnak, bár nem szándékoznak veszekedni, mégis kiváltják az ellenkezést, és számos szüntelenül ellenük dolgozó titkos ellenséget szereznek maguknak.
Gyakran a közösség alappillérei. Megvan a gyakorlati képességük ahhoz, hogy mások álmait valóra váltsák.
Azonban az önfeláldozó 4-es életútszámú emberek gyakran túl sokat követelnek maguktól és másoktól. Emiatt sokan közülük mártírként vagy zsarnokként lesznek ismertek. A 4-es életútszámúak akaratereje és makacssága mohóságként és önzésként is értelmezhető. Ez teljesen tévútra vezetheti az összezavarodott 4-es életútszámú embereket, akiknek általában az a céljuk, hogy mindenki hasznára legyenek.
Ezek az érzékeny emberek esetenként nagyon ragaszkodnak a módszereikhez, és bármiféle változás lelki traumát okozhat náluk. Nagyon nehéz meggyőzni a 4-es életútszámmal rendelkezőket arról, hogy talán nincs igazuk, mivel nagyon rosszul reagálnak a kritikára.
A 4-es életútszámúakat állhatatosságuk és megszállottságuk miatt gyakran munkamániásoknak gondolják. Azonban nagyon sokat köszönhetnek a 4-es életútszámúak merev rendszeretetének és annak, hogy a hálátlan feladatokat is gondosan megoldja.
Ezek a hűséges emberek nagyszerű házastársak és üzletfelek. A 4-es életútszámmal rendelkezőket eleinte nagyon nehéz megismerni, mert a kártyáikat nagyon közel tartják magukhoz. Nem hisznek abban, hogy az élet valójában népszerűségi verseny, ezért általában kevés, de közeli barátjuk van.
A megbízható és megjósolható viselkedésű 4-es életútszámú emberek a föld elemmel állnak kapcsolatban, ezért nagyon alapvető befolyással bírhatnak másokra. Azonban a beszédtől való félelmük miatt nagyon feszesnek és konzervatívnak tűnhetnek mások szemében. Emellett annyira lefoglalhatja őket az éppen megoldásra váró feladat, hogy elszalaszthatják az útjukba eső nagy lehetőségeket.
A 4-es számú életutat követő embereknek gyakran meg kell tanulniuk elengedni az érzelmi bizonytalanságot. A 4-es életútszámú ember onnan tudhatja, hogy letért az útjáról, ha mások ellenségesek vele, ő féltékenykedik, birtokolni akar másokat, vagy pedig ólomsúlyú és nehéz lett az élete a humorérzék hiánya miatt.
A 4-es életútszámmal rendelkezők néha annyira megszállottan ragaszkodnak a megszokottsághoz, hogy az már beteges. Ha azt gondolod, hogy tönkremehetnek a dolgok vagy a boldogságod, ha csak egy kicsit is változtatsz a megszokott rutinodon, akkor talán olyan 4-es életútszámú ember vagy, akit kezd megbénítani a bizonytalanság. Úgy térhetsz vissza az utadra, ha lazítasz egy kicsit a gyeplőn, és kissé rugalmasabb és toleránsabb leszel másokkal.

Problémái:
Hajlamos mindenben a rosszat meglátni, ezért nem tudja élvezni az életet. Pesszimista, hajlamos a depresszióra. Mivel mindig a rosszra gondol, ezért be is vonzza a rosszat: peches. Nem tud felhőtlenül boldog lenni. Meg kell tanulnia a jót keresni a dolgokban és élvezni a jelent, és azt, ami számára megadatott.

Fő hibái közé tartozik még, hogy nagyon feszült és érzékeny, érzéseiben felettébb sebezhető és hajlamos rá, hogy magányosnak és elszigeteltnek érezze magát. Könnyen csüggedtté és melankolikussá válik, ha nem ér el sikert. Rendszerint kevés igazi barátot szerez, de a kevéshez, aki van, a leghűségesebb és leglojálisabb. Mindig hajlik arra, hogy hátrányos helyzetbe kerüljön minden vitában, vagy olyan ügyben, amelyet magáévá tesz.
Meg kell tanulnia a jót keresni a dolgokban és élvezni a jelent, és azt, ami számára megadatott.

Vigyázat! Amit leginkább nem érzünk problémának, sokszor pontosan azzal van a legnagyobb gond – inkább elfojtjuk és tudatalattinkba száműzzük, mert nem akarunk szembesülni vele, hiszen nehéz megélni és változtatni rajta.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha Sorsszáma: 5.

Az 5-ös szám a Merkúr jelképe.
Nagyvonalú, optimista, nyitott és szerencsés ember, akinek az élet jobbnál jobb lehetőségeket ajánl fel. Már csak azért sincs nehéz dolga, mert önbizalma, és megnyerő kiállása miatt szimpatikus és megbízható ember látszatát kelti. Társaságban szeretik, mert jó a humora, mindenkivel barátságos és közvetlen, és elnéző más hibáival szemben. Az, akinek nem kell mindenért megdolgoznia, sok dolgot készen kap az életben – ezért lehet, hogy sokan irigykednek rá. Imád utazni, és szabadon felfedezni az világot, a monotonitást viszont nem tűri. Nagyvonalú, a pénzzel is – egyesek szerint felelőtlen -, de meg van győződve róla, hogy úgyis lesz pénze. Nem fél a változástól, és hamar tovább is lép, ha úgy érzi, hogy az adott élethelyzet már nem tud számára újat nyújtani.
Az 5-ös életútszámmal rendelkezők még kalandvágyó és nagyon kíváncsi emberek, akik szerint a személyes tapasztalat az élet legjobb tanítómestere. Sokan közülük nagyon intelligensek, szeretnek filozofálni, és spirituális beállítottságúak. Imádnak a létezés természetéről elmélkedni. Annak ellenére, hogy néha nemtörődöm a viselkedésük, sokuk komolyan megoldást keres az emberiség problémáira.

Az 5-ös életútszámúak irtóznak a megszokottságtól és a mindennapi házimunkától. Kiválóak abban, hogy több munkába fogjanak bele, de csak ritkán csinálják őket végig. Az 5-ös életútszámmal rendelkezők nem fordítanak túl nagy gondot saját magukra és a háztartásra, hanem inkább a saját szeszélyeiket és érzéseiket követik. Emiatt nem érzik magukat túl jól irodai környezetben.

Az 5-ös életútszámúak azonban nagyszerűen tudnak kommunikálni, és kiválóan értenek bármilyen téma elvonatkoztatásához. Emiatt nagyon jó szociális antropológusok, régészek és történészek. Némelyik 5-ös életútszámmal rendelkező ember nagyszerű tanár lesz.
Az 5-ös életútszámmal rendelkezők életében általában eljön egy olyan időszak, amikor valamilyen lelki vagy érzelmi válság miatt az addigi karrierjüket feladják, és művészek, nyomozók vagy riporterek lesznek helyette.

A legtöbb 5-ös életútszámmal rendelkező ember több dologhoz is ért, de nincs elég önfegyelmük vagy akaratuk ahhoz, hogy kövessenek egy utat. Emiatt sok 5-ös életútszámú ember pénzügyei kaotikusak, esetenként katasztrofálisak.

Az 5-ös életútszámúak nem szeretnek tervezgetni, hanem inkább a jelenben élnek. A dolgokhoz való hozzáállásuk azt mutatja, hogy nagyon erősen hisznek abban, hogy az univerzum majd vigyázni fog rájuk. Az ellenkező neműek sokszor nagyon izgalmasnak és romantikusnak találják szertelenségüket, de csak addig, amíg azon nem találják magukat, hogy egy életcéllal nem rendelkező 5-ös életútszámú embert támogatnak.

Az 5-ös életútszámúak kötelezettséget nem vállalása a személyes kapcsolatokra is kiterjed. Hajlamosak csak magukkal törődni, és nem veszik észre, hogy a cselekedeteik milyen hatással vannak másokra. Arra is hajlamosak, hogy a mások által legfontosabbnak tartott dolgokat a legutolsóknak, a mások által a lista legvégén állókat pedig a legfontosabbnak tartsák. Mivel mások gyakran úgy érezhetik, hogy az 5-ös életútszámú ember becsapta vagy átverte őket, gyakran nagyon sok zátonyra futott emberi kapcsolatuk van az 5-ös életútszámúaknak.

Az 5-ös életútszámúakat onnan tudhatják, hogy teljesen letértek az útjukról, ha túl dekadens életet élnek és mindenkit megrontanak, akivel csak találkoznak. Ha 5-ös az életútszámod, és állandóan kritika, gúnyolódás, viszályok és stabilitáshiány kísér, akkor valószínűleg letértél az életcélod felé tartó útról, vagyis arról az útról, amelyen nagylelkűbb, és utópisztikusabb jövőt teremthetsz másoknak.

Problémája:
A legmélyebb érzése sem lehet erősebb, mint szabadságvágya, ezért igazán senkihez sem tud kötődni. Párkapcsolatai éppen ezért rövid távúak vagy felületesek, nem találja az “igazit”. A legszebb érzéseket nem engedi közel magához, mert úgy érzi, hogy ha túlságosan szeretnék, elvesztené a szabadságát. Meg kell tanulnia közel engedni magához az érzéseket és a másikat.

Vigyázat! Amit leginkább nem érzünk problémának, sokszor pontosan azzal van a legnagyobb gond – inkább elfojtjuk és tudatalattinkba száműzzük, mert nem akarunk szembesülni vele, hiszen nehéz megélni és változtatni rajta.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha Sorsszámod: 6.

A 6-os szám a Vénusz bolygó jelképe.
Általában szép, de legalábbis bájos, a szexuális kisugárzod igen erős. Optimista vagy, csak néha lehet észrevenni rajtad, hogy rossz kedved van – hatalmas benned a vágy a harmonikus lelki életre. Ha valakit kinézel magadnak, az nem menekül előled. Fontos számodra a család és a környezeted. Hatalmas benned a megfelelésvágy, és azt szeretnéd, ha mindenki szeretne téged, éppen ezért nem szívesen szállsz vitába senkivel, sokkal inkább hajlasz a kompromisszumra, vagy arra, hogy feladjad az érdekeidet. Te ugyan kritikus vagy másokkal, mégis, ha téged kritizálnak, azt egyáltalán nem bírod elviselni. Nem nagyon szereted vállalni a felelősséget a döntéseidért, inkább megvárod, míg más dönt helyetted. Konzervatív vagy, fél a változástól, ha párkapcsolatban probléma van, akkor nem lépsz ki belőle, hanem megvárod, míg a másik lép.

A 6-os számú életutat járók általában mások kedvében járnak, és nagy szükségük van arra, hogy úgy érezzék, mások számára nélkülözhetetlenek. Emiatt sok 6-os életútszámmal rendelkező ember annak szenteli az életét, hogy másokról gondoskodjon vagy másokra vigyázzon, ezért sokan közülük orvosok, ápolók, tanácsadók, tűzoltók és rendőrök lesznek.
Ezek az önzetlen emberek abban hisznek, hogy segíteniük kell másoknak a terhek cipelésében, miközben életútjukat járják. Általában érett lelkek, akik nem félnek a felelősségvállalástól és a bonyolult helyzetek megoldásától.
A 6-os életútszámmal rendelkezők általában lelki kötelességüknek érzik azt, hogy másoknak segítsenek, és így is tesznek – mindig kedvesek, megértők és gyengédek mindenkivel, akivel csak találkoznak. Ezek a született vezetők már gyermekkorukban is jóval bölcsebbek, bátrabbak és fegyelmezettebbek a koruknál.
A 6-os életútszámúak otthonkedvelő emberek, és a tetteiket gyakran a gyermekeik és a családjuk iránti szeretet irányítja.
A 6-os életútszámmal rendelkezőknek általában nincsenek anyagi gondjaik. Ha mégis vannak, akkor annak az az oka, hogy egy még nála is rosszabb helyzetben lévő embernek segítenek. A többi embernél nagyobb valószínűséggel fogad örökbe gyereket vagy választ olyan munkát, amelynek során gyerekekkel kell foglalkozni (például gyermekek sportedzője).
A 6-os életútszámúak általában kivívják a családjuk és a barátaik tiszteletét. Ez annak köszönhető, hogy a közösséggel való kapcsolatfenntartásban hajlandók a saját részüknél nagyobb szeletet vállalni a kötelezettségekből.
A 6-os életútszámmal rendelkezőknek nagyon kevés rossz tulajdonságuk van – az egyik ilyen tulajdonságuk az, hogy hajlamosak másoktól függeni.
Ha egy 6-os életútszámú ember olyan kapcsolatban él, amelyben a társa mentálisan beteg vagy egyéb komoly lelki problémái vannak, akkor a 6-os életútszámú ember valószínűleg letért az igazi útjáról, mert ez azt mutatja, hogy inkább a betegségek előmozdítója, nem pedig a gyógyítója lett.
A 6-os életútszámú emberek életcélja az, hogy szeressenek és gondozzanak mindenkit, akivel találkoznak, ne pedig csak azt az egy különleges embert, aki a legfontosabb a számukra.

Problémád:
Mindig a mások problémájával foglalkozol, mert akkor a sajátoddal nem kell szembesülnöd. Sokat aggódsz és idegeskedsz. Meg kell tanulnod felvállalni magadat, a döntéseidet, a véleményedet és foglalkozz a saját problémáddal.

Vigyázat! Amit leginkább nem érzünk problémának, sokszor pontosan azzal van a legnagyobb gond – inkább elfojtjuk és tudatalattinkba száműzzük, mert nem akarunk szembesülni vele, hiszen nehéz megélni és változtatni rajta.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha Sorsszámod: 7.

A 7-es szám a Neptunusz bolygót jelképezi. A 7-es a titokzatosság és a bölcsesség száma.

A 7-es sors-út nagyon emelkedett,mert ez a magas spiritualitás és a ragyogó és önzetlen sikerek útja.Átszelemült út,amelyet nagy barátságok és nagyszerű találkozások RAGYOGNAK be,ám bizonyos félelem is uralkodik rajta,félelem az élettől és a haláltól.Akinek 7-es a sorsszáma,az arra hivatott,hogy sorsa nagyszabású legyen-de csak akkor,ha a materiális jellegű dolgokat másodlagosnak tekinti.Meditáció és önmegfigyelés tölti be a sorsát annak,aki ezt az utat követi,azokét,akiket vonz a spirituális kutatás,a magas szintű vallásosság.

~~~

Fogékony szellemű,és vonzza minden,ami megmagyarázatlan vagy megmagyarázhatatlan.Különösen jól megért másokat,ezért jó pszichológus és jó tanácsadó.

7-es sorsszámmal a tartózkodás, a zárkózottság jellemez, nem beszélsz érzéseidről, gondjaidról vagy épp örömeidről. Értelmes vagy, tele mély érzésekkel, kapcsolataid azonban mégsem igazán harmónikusak. Sokat tünődsz az élet értelmén, akkor is felteszed a miért kérdést, amikor nem lenne rá szükség. Sokszor félreértenek, de ez főleg annak köszönhető, hogy nem engedsz bepillantást a lelkedbe, és gyakran nem jól fejezed ki magad.

Nagyon jellemző rád, hogy elgondolkodó, befelé forduló ember vagy, aki nagyra értékeled az egyedüllétet és a nyugalmat. Szeretsz eltűnni a nagy tömegben.
Nehezebb dolgod van a többinél, mert nem fogadod el sem magadat, sem a világot. A rosszat látod mindenben. Titokzatos, szégyenlős vagy, kitűnő a memóriád, és soha nem veszted el a fejedet. Erős kötelességtudatod van, és vállalod tetteidért a felelősséget. Szeretnél kitűnni valamiben, sokat dolgozol, és próbálsz minél feljebb kerülni a ranglétrán. Szeretsz egyedül lenni. Mindig megtervezed előre, hogy mit fogsz csinálni a közeli és a távoli jövőben, a spontaneitás és rugalmasság nem az erősséged. Jó az üzleti érzéked, azonban fontosabb számodra, hogy megszerezd a dolgokat, mint az, hogy kiélvezd a megszerzett javak által nyújtott lehetőségeket. Szereted a csendet és az elmélyülést, nagyon jól tudsz koncentrálni egy dologra. Magatartásod kimért, nem könnyen lelkesedsz, intellektusod lebilincselő. Nehéz veled megbarátkozni, a közeledbe férkőzni.

~

A 7-es életútszámmal rendelkezők szeretetteljes, békét kedvelő emberek, akik a racionalitást fontosabbnak tartják az inspirációnál. Ezek a visszafogott és elemző beállítottságú, mélyen gondolkodó emberek nagyszerű matematikusok, mérnökök, feltalálók, tudósok és orvosok lehetnek.

Ezek az intellektuális és vizsgálódó emberek gyakran magas szintű tanulmányokat folytatnak. Mivel imádnak olvasni és információt szívni magukba, általában sok, magányosan eltöltött órára van szükségük ahhoz, hogy tágítsák a tudásukat. A 7-es életútszámú gyermekek általában kiváló tanulók, és gyakran érettebbnek tűnnek a koruknál.
A 7-es életútszámmal rendelkezők maximalisták, mindig a tökéletességre törekednek, és a csendet jobban szeretik a zenénél, a zajnál és a tömegnél. Módszeres és alapos elemzők, akik abban hisznek, hogy ha az ember nem tud jól elvégezni egy munkát, akkor hozzá se fogjon.
A gyanakvó természetű 7-es életútszámúak nem barátkoznak könnyen. Megvetik a népszerű kultúrával kapcsolatos cseleket és alattomosságot, és nem foglalkoznak olyanokkal, akik nem felelnek meg szigorú erkölcsi elvárásaiknak.
Mások szemében a 7-es életútszámúak visszafogottnak és zárkózottnak tűnnek, és a legtöbb embernek már ahhoz is össze kell szednie a bátorságát, hogy megközelítse őket. Ha azonban egy 7-es életútszámú ember mégis barátra lelt valakiben, akkor az a barátság általában egy életre szól.
Habár szkeptikusak és elemző természetűek, a 7-es életszámmal rendelkezők mégis jobban bíznak az ösztöneikben, mint a statisztikákban, a kérdőívek végeredményében és mások tanácsaiban. Mivel gyűlölik, ha manipulálják őket, sokan közülük undorodnak a televíziótól és a médiától.
Ezek a remeték élvezik az egyedüllétet, és szeretnek a modern élet nyüzsgésétől távol lenni. Emiatt sokan közülük inkább vidéken élnek, ahol az idegeiket nem készíti ki a nagyvárosi élet gyors tempója.

Problémád:
A 7-es életútszám rossz oldala az, hogy az ezzel rendelkező emberek hajlamosak a pesszimizmusra, a túlzottan logikus gondolkodásra és a vitatkozásra. Sok 7-es életútszámú ember nagyon okos, és “talán nem alaptalanul ” úgy gondolják, hogy a világ tartozik nekik annyival, hogy nyugodtan élhessenek.
Ha olyan 7-es életútszámmal rendelkező ember vagy, aki egyáltalán nem tud bánni másokkal, akkor nagy esély van arra, hogy az eddig csupán különcnek tekintett személyiségjegyeid visszataszítókká váltak. A világtól való teljes félrevonulás annak a jele, hogy a 7-es életútszámú ember teljesen letért az útjáról. Ebben az esetben az illetőnek végig kell gondolnia, mik is voltak eredetileg a céljai, hogy a világot a bölcsessége segítségével jobbá tehesse.

Vigyázat! Amit leginkább nem érzünk problémának, sokszor pontosan azzal van a legnagyobb gond – inkább elfojtjuk és tudatalattinkba száműzzük, mert nem akarunk szembesülni vele, hiszen nehéz megélni és változtatni rajta.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha Sorssszámod:8.

Bolygód a Szaturnusz.
A harc a lételemed. Az egész életedet végigharcolod: nagyon akaratos vagy, és mindig végigviszed, amit kigondoltál. Ösztönösen cselekszel, nem gondolod meg háromszor, mire hozzáfogsz valamihez. Szenvedélyes vagy, nem csak párkapcsolataidban, hanem az élet minden területén. Mindig a legmagasabbra törsz, azt gondolod, hogy a versenyek azért vannak, hogy te győzhess. Bármilyen sportba kezdesz, ki fogsz tűnni előbb utóbb, mert ügyes és energikus vagy, és megpróbálod a legtöbbet kihozni magadból. Mindig erősnek mutatod magadat, ami a szíveden, az a szádon. Ha úgy érzed, hogy megsértettetek, akkor szemtől szembe támadsz, nem pedig hátulról. Hatalmas szexuális étvággyal rendelkezel, éppen ezért nehéz hűségesnek lenned. Rengeteg barátod van, vonzod az embereket. Gyakran lázadsz, bátor vagy, kiállsz másokért. Az élet minden területén karriert tudsz csinálni. Nagyon szerencsés ember vagy, akinek egyetlen életcélja az anyagi javak felhalmozása. Ezen az úton járva viszonylag kevés időd jut az álmodozásra, mert időd nagy részét az köti le, hogy kivételes szervező képességeidet a való világban alkalmazd.
Magabiztos, karizmatikus ember vagy, aki nagyon ért a trendek és a lehetőségek észrevételéhez. Az életcélod általában az, hogy megtanuljad manipulálni a pénzt és a hatalmat anélkül, hogy ezek elrontsanak téged.
Nagy erőfeszítéseket teszel annak érdekében, hogy találkozz a megfelelő emberrel a megfelelő időpontban. Még ha előítélet-mentes környezetből is jöttél, akkor is sokat teszel azért, hogy ott legyél a megfelelő partikon, a megfelelő ruhát viselve és a megfelelő emberekkel csevegve. Azok az emberek, akik alacsonyról indulva nagy magasságokig jutottak el, általában 8-as életútszámúak.
Ha jó célokra használod fel veled született szerencsédet, óriási lehetőséged van arra, hogy több ezer, vagy akár több millió ember életét jobbá tegyed.
Gyakorlatias és állhatatos vagy nagyobb céljaid elérésében, kitartásod és elszántságod pedig mindig segít legyőzni ellenfeleidet. Nem riadsz vissza a nehézségektől, és sokszor pusztán a kitartásoddal és a lelkierőddel sikerül legyőznöd az ellenfeleidet.
Némelyik 8-as életútszámú ember letérhet az útjáról, ha túl mohó, kapzsi vagy féktelen lesz. A munkahelyükön zsarnokká válhatnak, otthon pedig hidegek és szívtelenek lehetnek. Nem szabad lebecsülniük mások véleményét, kiváltképpen akkor, ha érzelmi kapcsolatokról van szó.
Az anyagi javak utáni hajsza néha fontosabbá válhat a személyes kapcsolatoknál. Akkor haladsz rossz úton, ha az anyagi javakhoz és értékes tárgyakhoz való ragaszkodásod erősebb annál a vágyadnál, hogy az anyagi és a lelki javakat megosszad a világ többi részével.

Problémád:
Kényszeresen irányítani akarsz, megpróbálsz uralkodni másokon, mert különben úgy érzed, hogy rajtad uralkodnak. Meg kell tanulnod háttérben maradni és elhinni, hogy attól, ha nem a te kezedben van az irányítás, még nem vagy kisebb, mint a másik.

Vigyázat! Amit leginkább nem érzünk problémának, sokszor pontosan azzal van a legnagyobb gond – inkább elfojtjuk és tudatalattinkba száműzzük, mert nem akarunk szembesülni vele, hiszen nehéz megélni és változtatni rajta.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha Sorsszámod: 9.

A 9-es szám a Mars bolygó jelképe.
Olyan vagy, mint a vulkán: kiszámíthatatlan, zavaros, mély és erős. Hihetetlenül érzékeny, hajlamos vagy magadat illúziókba ringatni, nagyon jó a beleérző képességed, és gyakran viszonzatlanul szerelmes vagy. Nem áll távol tőled az érzelmi zsarolás, ha el akarsz érni valamit. Tökéletesség mániás vagy. Idegesít a tömeg és a várokozás, és nem vagy vérbeli sportember. A kritikát nem nagyon bírod, a legérzékenyebb típus vagy. Külső szemlélőnek olyan vagy, mint aki nem ezen a világon él: elvarázsolt, a földi dolgoktól elrugaszkodott, a saját kis tökéletes világodban élsz, és csak azt veszed észre, amit akarsz, azt hallasz meg, amit szeretnél. Hajlamos vagy a lustaságra, gyakran elkésel. Kell melléd valaki, aki visszarángat a földre. Párkapcsolatban figyelmes vagy, de a felelősséget nem vállalod.
Sorsod az, hogy humanitárius cselekedeteket hajts végre. Nagyszerű diplomata, környezetvédő, állatorvos, tanár, bíró, szociális munkás, ápoló, gyógyító válhat belőled.
Nagyon önzetlen vagy, és gyakran életed legelejétől a legvégéig türelmes, megbízható és becsületes vagy. Erkölcsi szilárdságodról, megértésedről és nagylelkűségedről lehet felismerni.
Hajlandó vagy nagy felelősséget vállalni az igazság vagy az elnyomottak védelme érdekében. Nemigen érdekelnek az anyagi javak. Hiszel abban, hogy a mennyben majd megkapod a jutalmadat a földön véghezvitt tetteidért. A 9-es életútszámmal rendelkezők személyiségéhez a gyógyító és a gondviselő szakmák illenek. Érzékeny természetedet teljesen eltaposhatja a hagyományos, versenyszellemű üzleti környezet.
Megnyerő a mosolyod és könnyen barátkozol. Odafigyelsz arra, amit mondanak neked, és általában már attól jobban érzed magadat, ha megveregetik a kezedet.
Habár idegenekkel nagyon jól kijössz, a társas kapcsolatokban már nem annyira vagy jó. Az intim kapcsolatok gyakran mérgező hatással vannak rád, ami lelomboz az ideális lelki társad hisztizése, birtokolni akarása és egyedisége. Nem igazán szereted a szexet, csak akkor, ha a tantrával kapcsolatos vagy nemzés céljából történik.
Az útjukról letért 9-es életútszámúak gyakran dühösek vagy ellenségesek azokkal, akiknek segítettek. Úgy érezhetik, hogy a nagylelkűségüket kihasználták. Az életútjuk az, hogy inkább Istenben vagy valamilyen magasabb hatalomban higgyenek, mint az emberekben. Annak a 9-es életútszámú embernek, aki a jutalom reményében ad valamit másoknak, meg kell vizsgálnia valódi bensőjét és elveit.

Problémád:
A 9-es életútszámmal rendelkezők rossz tulajdonságai akkor jöhetnek elő, ha úgy érzik, hogy kihagyták őket valamiből. Különcségük miatt mások a falu bolondjaként kezelhetik őket. A 9-es életútszámúak sokszor olyan stílusban adják elő emelkedett elveiket, amit mások abszurdnak, túlzottnak vagy nevetségesnek találnak. A 9-es életútszámmal rendelkezők életútjának egy része az, hogy inkább a cselekedeteikkel fejezzék ki lelki alapelveiket, ne pedig tanítással vagy hittérítéssel.
A konfliktusokat mindenáron szeretnéd elkerülni, mert ilyenkor úgy érzed, hogy alacsony szinten éled meg az életet. Számodra csak a kozmikus igazságok fontosak. Meg kell tanulnod elfogadni, hogy a világ nem tökéletes, meg kell találnod a hivatásodat, mert szétforgácsolódsz, és meg kell találnod a szellemi társadat, mert könnyen elszigetelődhetsz.

Vigyázat! Amit leginkább nem érzünk problémának, sokszor pontosan azzal van a legnagyobb gond – inkább elfojtjuk és tudatalattinkba száműzzük, mert nem akarunk szembesülni vele, hiszen nehéz megélni és változtatni rajta.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

A névszám

Nézd meg táblázatunkban neved egyes betűinek számértékét. Add össze a számokat. Példa: NAGY KATALIN -> 5+1+7+ 7+ 2+1+2+1+3+9+5=43.

A kapott kétjegyű szám egyes számait ismét add össze, míg egyjegyű számot nem kapsz – ez nevednek számértéke: 43 -> 4+3=7.

A 7-es azt jelzi, viselője erős karakter, aki belelát másokba.
Ám ha valaki KATA-ként használja szívesebben nevét, és így is becézik, akkor a rá jellemző szám (5+1+7+7+2+1+2+1) a 2+6=8-as, vagyis neki már keményen meg kell küzdenie mindenért.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

A névszámok jelentése

ha a névszámod 1


A tökéletes szám, az egység szimbóluma. Az 1-es jegyében született ember határozott, kreatív, egyszerű és mégis nagyon összetett egyéniség. Győztes típus, merész és vállalkozó szellemű. Hajlamos beavatkozni mások életébe. Veszíteni nem tud, ám szerencséjére ritkán marad alul valamiben a többiekkel szemben.

ha a névszámod 2

A dualitás, az ellentétpárok száma. Benne van a jó és a rossz, a siker és a kudarc, a fekete és a fehér, az igen és a nem. Képes anyagi jólétet teremteni önmagának és szeretteinek. Aki e szám jegyében született, érzékeny lélek, szívesen segít másokon, belső erővel rendelkezik, akár gyógyítani is tud.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha a névszámod 3

Az ellentétek feloldásának száma. A váratlan felemelkedés, az elérhetetlennek vélt siker és gazdagság megtalálását jelzi. A szám szülötte örökké kételkedik, ellenkezik, és épp ebből az állandó feszültségből képes megalkotni a tökéletes egységet. Erős a fantáziája, ugyanakkor meglehetősen gyakorlatias is. Legfontosabb célja a világ jobbítása, az ellentétek megszüntetése, és ezért bármikor tenni is képes.

ha a névszámod 4

A rend és titkok jelölője. Aki e szám jegyében született, az elsősorban szellemi téren kreatív. Ám mivel ragaszkodik a hagyományokhoz, a stabilitáshoz, fél a felfedezésektől, mindig megmarad a középszerűség határain belül. Hiányzik belőle a kockázatvállalási kedv. Inkább végrehajtó, mint irányító alkat.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha a névszámod 5

A korlátok nélküli szabadság jelölője. Aki e szám jegyében született, könnyedén veszi az életet. Optimista és bizakodó, szereti az élvezeteket, szenvedélyes és titokzatos. Könnyen lázba jön, de lelkesedése hamar el is száll. Nem tervez hosszú távra, a pillanat örömét élvezi. A szerencse általában mellé szegődik.

ha a névszámod 6

A kiegyensúlyozottság, a jólét és az egészség jelképe. Szülöttei társaságkedvelők, értik a tréfát, jókedvűek, segítőkészek. Megvetik az ügyeskedést, a törvénytelen dolgokat. Általában szerencsés kézzel nyúlnak mindenhez, s mert ők maguk is szívesen segítenek másokon, mindig akad, aki segít nekik.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha a névszámod 7

A bölcsesség, az okkult tudás, a feltárandó titkok száma. A hetes szülöttei olyan tudás birtokosai, amivel irányíthatják a többieket. Könnyen felszínre hozzák a tudatalattiban rejlő érzéseket, gondolatokat, nagyon erős az intuíciójuk, szinte belelátnak másokba. Erős akaratukkal szinte hipnotizálni képesek környezetüket, de sosem élnek vissza természetfeletti képességeikkel.

ha a névszámod 8

Negatív rezgéseket közvetítő szám. Megpróbáltatásra, nehéz helyzetekre utal, szenvedést, betegséget tartogat. Aki e szám jegyében született, annak keményen meg kell küzdenie mindenért, és bár sok csapás éri, nem adja fel. Kitartásában rejlik a sikere.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

ha a névszámod 9

A megtestesült erő, hiszen a hármas erejét megháromszorozva hordja magában. Filozofikus, tanítói alkat. E szám szülöttei önzetlenek, önfeláldozóak, segítőkészek. Az emberiség sorsának jobbításán fáradoznak, saját érdekeiket képesek háttérbe szorítani. Soha nem gazdagodnak meg, mert amint hozzájutnak valamihez, szétosztják a rászorulók közt.

ha a névszámod 10

A hatalom, a szövetségek, a szerződések és a központi akarat jelképe. A 10-es jegyében született emberek életét a hatalom megszerzése és gyakorlása tölti ki. Csak vezetői szerepben érzik jól magukat. (Vehetjük 1-nek is, hiszen a számmisztika a kétjegyű számokat összeadja, de vannak rendszerek, ahol önállóan szerepel, és mint az első kétjegyű szám, az egyes adottságait megtízszerezi.)

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

~Különleges számok~

3, 7 A görög-római kultúrkörben a 3-as és a 7-es szent szám. A 3-as a szentháromságban rejlő tökéletes egység jelképe. A 7-est a napok és (az akkor ismert és megfigyelt) bolygók száma tette kabbalisztikus erejűvé. Háromszor vagy hétszer kellett elmondani a varázsigét, hogy hasson. A hippokratészi orvoslásban a hetedik napot tartották a beteg krízisnapjának, ha azt túlélte, életben maradt.

13 Nemcsak a babona, a számmisztika szerint is szerencsétlen szám. Az ókori görögök a hónap 13. napján soha nem kezdték el a vetést. A kereszténység arra vezeti vissza a 13-asban rejlő balsorsot, hogy Jézus tizenharmad-magával ült asztalhoz az utolsó vacsorán. A numerológusok szerint a 13-as tükörképe, vagyis a 31-es ugyancsak negatív rezgéssel bír. És mert a számmisztika alaptanítása, hogy a kétjegyű számokat addig kell összeadni, amíg egyetlen számjegy nem lesz belőle, a 4-est is negatív számnak nevezték, de a 40-es (4+0) is sok bajt hozhat. A 40-es a Bibliában és a mesékben is gyakran előforduló szám: Jézus negyven napra vonult ki a pusztába étlen-szomjan, Ali babát negyven rabló támadja meg…

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

11 A számmisztika egyik mesterszáma, amely a nagy lehetőségek mellett rejtett veszélyeket is tartogat. Uralkodó bolygója az Uránusz. Tehát akinek születési adatai, vagy nevének betűi a 11-est adják ki, az rendkívül energikus, a világ megváltoztatásának szándéka vezeti. Hogy jó irányba, vagy rosszba, az nagyban függ születési bolygóitól, illetve a számmisztika által kapott többi értéktől is. Egy biztos, nehezen tud szót érteni kortársaival, mert az emberek többsége nem tudja követni gondolatmenetét.

22 Szintén mesterszám: az igazi szerencsét jelöli. Akinek nevében a 22-es rejlik, bármit képes elérni. Uralkodó bolygójának a Plútót tartják, ez jelzi azt a pusztítva építő energiát, ami a 22-est hordozó emberben rejlik. Ő az, aki csak a romokon építhet új világot.

Személyre szabott számmisztikai elemzés készítésével kapcsolatban keress bátran a 30/408-4484-es telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeken!

Written on február 19th, 2012 , Jövendölés

Mágia és boszorkányság is proudly powered by WordPress and the Theme Adventure by Eric Schwarz
Entries (RSS) and Comments (RSS).

Mágia és boszorkányság

WICCA Hitvilág