Bevezető
A fény- és színgyógyászat az egyik legősibb természetes gyógymód, melynek kapcsán a fény gyógyító, biológiai folyamatokat serkentő hatását használják fel a gyógyulás elősegítésére.
A fény- és színgyógyászat a látható fény $400$ és $2000 \text{ nm}$ közötti hullámhossz tartományát használja a biológiai folyamatok serkentésére. A fény kettős természetét felhasználva, mely szerint elektromágneses mezővel, így képes „egészségesre hangolni” a sejtműködést. A fény anyagi minőségét kihasználva, a fénynyomást sikerrel alkalmazhatjuk, mint fényakupresszúra és fényreflexológia.
A fény energiája a bőrben lévő kapilláris-ereken keresztül, a keringés segítségével jut el a sejtekhez. A keringés a fény energiáját az egész testben áramoltatja, ezért a fényterápia Holisztikus gyógymódnak tekinthető. A bőrben lévő fényérzékeny sejtek az idegrendszerhez juttatják el a színek üzenetét. A leghatékonyabban a hajlatokon keresztül, a szemen át, valamint a hajas fejbőrt kapillárisokkal dúsan behálózott felületén jut be a fény.
Színterápia
A legkorábbi időktől lenyűgözte az emberiséget a fény és a színek természete. Évszázadokig a csodák forrását jelentette az égen feltűnő szivárvány.
A Színterápia Története
A fény a naptól származik, amelynek melege és fénye minden létező egyed fennmaradásához nélkülözhetetlen. Éppen ezért a napot és a hozzá kapcsolódó isteneket minden korban mélységesen tisztelte az emberiség:
- Az ősi Egyiptomban a tetőpontján delelő napot Ré isten megtestesülésének tartották.
- Az ősi görögöknél a nap Apollóhoz kapcsolódik.
- A hinduizmusban a nap „az éltető”.
- A keresztényeknél ő szimbolizálja a Szentatyát.
A Fény és a Színek Első Felhasználási Módjai
Az archeológusok felfedezték, hogy az egyiptomiak az atlantisziakhoz hasonlóan külön gyógyító termeket tartottak fenn. Ezek a termek úgy voltak megépítve, hogy a beérkező napsugarak a színspektrumra bomlottak. A páciensek átestek egy „színdiagnózison”, majd abba a terembe kerültek, amelyik a kívánt színt sugározta.
India egy színektől pezsgő ország. Az ősi tanítások hozták létre a hagyományos indiai ajurvédikus (az élet ismerete) gyógyítás alapjait. A terápia során használtak ásványokat és drágaköveket, amelyeket a hét kozmikus sugár koncentrációjának tartottak. Ezeket a drágaköveket (pl. a rubint a vörösé, a smaragd a zöldé) mindig prizmán keresztül használták, ami felerősíti valódi kozmikus színüket.
A klasszikus kínai gyógyászat nagy gyógyászati kézikönyve, a Nei Ching szerint öt típusú terápia létezett, amelyek közül az egyik a gyógyszerek alkalmazása (színeket gyógynövények, ásványok és balzsamok formájában használták), valamint akupunktúra és égetés.
A színek használata mellett a napfénykezelés (helioterápia) is bevett szokás volt a görögök és a rómaiak körében. A Heliopolisz nevű görög város gyógyító templomairól vált híressé, amelyeket úgy építettek, hogy a napfényt a spektrum színeire törje meg.
🌈 A Színek Gyógyhatásai
Vörös
Az elektromágneses spektrumban a vörös az infravörös mellett helyezkedik el, ezért ezt a színt a melegséggel kapcsoljuk össze. Ez a szín izgalomba hoz, és stimuláló hatású. A vörös fény hatására gyorsul a szívverés, erősödik a vérkeringés, ami meleg érzetet idéz elő, és serkenti az adrenalin-termelést. Mivel serkenti a keringést, ideális a vashiány és a vérszegénység kezelésére, valamint alkalmas a vírusos vagy bakteriális fertőzések gyógyítására is (gyorsítja a vérellátást).
A vörös fényt alkalmazhatjuk a nem elég aktív testműködések – renyhe bélműködés, legyengült izomzat, lassú vérkeringés – élénkítésére. Használható: vészes vérszegénység, impotencia, fagyás, izomgörcs, terméketlenség, székrekedés betegségekben.
Fontos: Mivel a vörös keringésnövelő hatású, nem alkalmas olyan emberek kezelésére, akiknek magas a vérnyomása, szívproblémájuk van, asztmásak vagy epilepsziásak.
Narancssárga
A narancssárga a vörös mellett található, meleg szín, de hiányzik belőle a vörösre jellemző vibráló hő. Ehhez a színhez is kapcsolódik a szexualitás és a termékenység (a második, keresztcsonti csakrából sugárzik). A narancssárga az öröm színe, és meg van az ereje ahhoz, hogy szabadságra és mozgásra serkentsen. Vitalitása révén képes elűzni a depressziót. Görcsoldó hatású, sikeresen enyhíti az izomfeszültségeket.
A narancssárga színt alkalmazhatjuk műtét előtti és utáni állapotokban, pajzsmirigy- és egyéb hormonzavarokban, izommerevedési zavarokban, bőrbetegségekben, kozmetikában, emésztési zavarokban.
Sárga
Ez a szín áll a legközelebb a napfényhez, és napjellegű természete révén meleget és lelkesedést sugároz. A sárga stimulálja az idegeket, és megtisztítja az idegrendszert a megrekedt energiáktól. Elősegíti a test kalcium-feldolgozását (alkalmas a csontritkulás kezelésére). A sárga szín serkenti az agyi és mentális funkciókat, ezért eredményesen használható gyomor – máj, epehólyag, hasnyálmirigy, lép betegségeiben. Gyógyításában alkalmazható még: emésztési zavarok, cukorbaj, idült reuma, ízületi gyulladások, idegrendszeri betegségek (fóbiák).
Zöld
A zöld szín a spektrum közepén található, és lényünk valamennyi aspektusának egyensúlyi állapota hozható vele kapcsolatba. A szem szinte pontosan a retinára fókuszálja a zöld fényt, ezáltal igen megnyugtató a szem számára. Megnyugtatja a vért, és élénkíti az idegeket. Az egyensúly színeként nyugalmi állapotba segíti mind a tudatot, mind az érzelmeket, és jótékony hatású egyes szívproblémákra.
A zöld szín a szív, tüdő betegségeiben egyaránt kedvező. Serkenti a nyirokmirigyeket, gyorsítja az izom- és szövetgyarapodást, de a túlburjánzó sejtnövekedést viszont gátolja, ezért daganatos betegségekben különösen kedvező. Fertőtlenítő hatása is van (műtőben is ezt a színt használják).
Kék
A kék a spektrum hideg végénél helyezkedik el. A kék a béke és nyugalom érzetét kelti, ezért nagyon jól illik a hálószobába. A vörössel ellentétben a kék a tágasság színe, használatával a kis terek nagyobbnak tűnnek. E tulajdonsága miatt jótékony hatással van az asztmára. További betegségek, amelyekre gyógyhatással van: gyerekbetegségek, torok- és gégegyulladások, idegfájdalmak, álmatlanság, fejfájás, magas vérnyomás, stressz. A félelem és feszült állapot kezelésére a kéket a solar plexusra kell sugározni.
Lila
A spektrum színei között a lilának van a legrövidebb hullámhossza és a legnagyobb energiája. A lila színhez kapcsolódó gyógyító minőségek a fizikai és spirituális megerősödés, amely elvezeti az egyént a feltétel nélküli szeretethez. A lila szín gyulladáscsökkentő, lelkileg megnyugtató, memóriajavító, és segít magas vérnyomás, álmatlanság, gyulladásos folyamatokban.
